Magyarország európai uniós csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából ismét különleges, ingyenes, 20 kilométeres futást szervezünk Budapesten.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
NEVEZÉS A „20 ÉV – 20 KM” – EU-S FUTÁSRA
A rajt, a cél és az eredményhirdetés a Szabadság téren, az Európa-napi fesztivál helyszínén lesz 2024. május 12-én, vasárnap.
- Gyülekező és bemelegítés: 9:30-tól
- Rajt: 10 órakor
- Helyszín: Szabadság tér (rajt – cél)
- Táv: egyénileg 20 km, váltóban 3×6,7 km (váltózóna: a Nádor utca, a Zoltán utca és a Steindl Imre utca közötti szakasz)
A 20 kilométeres távot egyénileg (3 kör), 2 (2×1 + 1 kör) vagy 3 fős váltófutásban (3×1 kör) lehet teljesíteni. Átversenyzés lehetséges: a váltók első tagjai a váltás után továbbfuthatnak, és teljesíthetik a második és harmadik kört is. Az ő eredményüket az egyéni indulók között is értékeljük, amennyiben rendelkeznek egyéni nevezéssel is.
Minden célba érkező egy egyedülálló emléket, Magyarország húszéves EU-tagságát szimbolizáló érmet kap. A versenyt követően 15 értékes tombolatárgyat is kisorsolunk a befutók között.
2024-ben ünnepeljük a 20. évfordulóját annak, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává vált. Ezért idén a verseny útvonala mentén 20 európai uniós támogatásból megvalósult emblematikus fejlesztés képét helyezzük el, egyet-egyet az ország 19 vármegyéjéből és a fővárosból.
Frissítőpontok
Kör | Frissítőhely | Távolság a rajttól |
1. Kör | 1. Frissítőpont | 3,2 km |
2. Frissítőpont | 6,7 km | |
2. Kör | 1. Frissítőpont | 9,8 km |
2. Frissítőpont | 13,3 km | |
3. Kör | 1. Frissítőpont | 16,4 km |
Frissítőpont a befutónál | 20 km |
Kategóriák
Női, 13–29 év között | 2011. május 12. és 1994. május 13. között születettek |
Férfi, 13–29 év között | |
Női, 30–39 év között | 1994. május 12. és 1984. május 13. között születettek |
Férfi, 30–39 év között | |
Női, 40–49 év között | 1984. május 12. és 1974. május 13. között születettek |
Férfi, 40–49 év között | |
Női, 50 év fölöttiek | 1974. május 12. előtt születettek |
Férfi, 50 év fölöttiek | |
Női, handbike/kerekesszékes | Korosztályi besorolás nélkül |
Férfi, handbike/kerekesszékes | |
Női váltó (2 és 3 fős váltók azonos kategóriában) | |
Férfi váltó (2 és 3 fős váltók azonos kategóriában) | |
Vegyes váltó (2 és 3 fős váltók azonos kategóriában) |
Díjazás
- Kategóriánként az 1–3. helyezettek serleget kapnak.
- Minden célba érkező befutóérmet és befutócsomagot kap.
- Minden versenyzőt csak a saját kategóriájában értékelünk.
- A 2 és 3 fős váltóknál nincs külön kategória, minden induló csapatot egy kategóriában értékelünk.
Nevezési díj nincs, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
NEVEZÉS A „20 ÉV – 20 KM” – EU-S FUTÁSRA
Részvételi feltételek
- A versenyen való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
- A versenyen azok vehetnek részt, akik a megszabott határidőig online regisztrálnak, a verseny szabályait elfogadják, és egészségi állapotuk lehetővé teszi a verseny teljesítését. A verseny előtt orvosi vizsgálat nem lesz.
- A résztvevők maximális létszáma egyéni kategóriában 2000 fő, váltóban 700 csapat.
- Minden résztvevő saját felelősségére indul, és elfogadja a versenykiírásban foglaltakat!
A nevezés módja
Online nevezési lehetőség itt, a honlapon, a létszám beteltéig, illetve 2024. május 6. 17 óráig. Ezután nem tudunk nevezéseket fogadni.
NEVEZÉS A „20 ÉV – 20 KM” – EU-S FUTÁSRA
A rajtszámok, pólók és váltóbotok átvétele
- 2024. május 7. és 10. között 11:00-től 19:00-ig az Európa Pontban: 1024 Budapest, Lövőház u. 35.
- 2024. május 12-én 7:00-től 9:00-ig a Szabadság téren kialakított versenyközpontban
Ezeken az időpontokon kívül a rajtszámok, pólók és váltóbotok felvételére nincs mód.
A nevezés lemondására, illetve átadására 2024. május 6. 17 óráig van lehetőség.
Egyéb tudnivalók
- A nevezés során kiadott rajtszámokat a versenyzők kötelesek a mellrészen, jól látható módon viselni. A 20 kilométeres távot teljesítők esetében az időmérést biztosító chip a rajtszámhoz erősítve található.
- A váltóban indulókra vonatkozó speciális szabályok:
- A váltóban indulóknak a futás időtartama alatt a váltóbotot folyamatosan a kezükben kell tartaniuk. Az időmérő chip a váltóban futók esetében a váltóbotban található. A váltók utolsó futói a célba érkezés után a váltóbotot kötelesek leadni a versenybíróknak.
- Ha a váltó 3 főből áll, akkor mindhárom futónak egy kört kell teljesíteni. Ha a váltó 2 főből áll, akkor az egyik futó 2 kört, a másik csapattag 1 kört teljesít, tetszőleges felosztásban. Vagyis
- az első váltótag futhat két kört, és a második futó egy kört,
- az első váltótag futhat egy kört, és a második futó két kört,
- az első váltótag futhat egy kört, a második futó is egy kört, majd átadhatja a váltóbotot újra az első váltótagnak, aki teljesíti az első után az utolsó kört is.
- Váltani csak a kijelölt váltózónában lehetséges, melynek helyszíne a Nádor utca, a Zoltán utca és a Steindl Imre utca közötti szakasz.
- A váltózónában rajtszámtartományonként zónákat alakítunk ki. A váltók második, illetve harmadik tagjai a rajtszámunknak megfelelő zónában gyülekeznek, várják váltótársukat. A beérkező futók a rajtszámuknak megfelelő zónában adják oda a váltóbotot csapattársuknak.
- A váltók első és második tagja (amennyiben a csapat 3 főből áll) a futást követően, a váltózónában kapja meg az érmet és a befutócsomagot, valamint itt lesz számára a célfrissítés is. A váltó utolsó tagja a célban kapja meg az érmet és a befutócsomagot, valamint itt lesz a célfrissítés is.
- A versenyközpontban (Szabadság tér) öltözőt és ruhatárat ingyen biztosítunk, viszont értékmegőrzést nem vállalunk.
- A csomagok átvétele a rajtszám felmutatásával történik.
A nevezéssel és a rajtszám átvételével minden versenyző
- kijelenti, hogy a versenyen saját felelősségére vesz részt,
- kijelenti, hogy egészségi állapota jó, és nem tud olyan betegségről, amely részvételét akadályozná,
- hozzájárul, hogy szerepelhet a versenyről készülő audiovizuális felvételeken, illetve fotókon, amelyek a rendezvényről szóló audiovizuális, internetes, nyomtatott vagy egyéb anyagokban ellenszolgáltatás nélkül felhasználásra kerülhetnek,
- tudomásul veszi, hogy a távot nem teljesítők, a rajtszám nélkül futók és a verseny szabályait megszegők kizárásra kerülnek,
- hozzájárul, hogy az általa a futóverseny Facebook-eseményébe feltöltött fotókat az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete a rendezvényhez kapcsolódó internetes, nyomtatott vagy egyéb anyagokban ellenszolgáltatás nélkül felhasználhassa,
- beleegyezik abba, hogy neve és időeredménye a honlapon az eredménylistán megjelenjen.
Az esemény helyszínén kereskedelmi, illetve reklámtevékenység nem folytatható!
A rendezők a versennyel kapcsolatos bármilyen változtatás jogát fenntartják.
JÓ FELKÉSZÜLÉST KÍVÁNUNK! MINDENKIT VÁRUNK!