„20 év – 20 km” – EU-s futás
Magyarország 20 éve az Európai Unió tagja.
Fuss velünk 20 kilométert – vagy váltóban 3×6,7 km-t – a budapesti Európa-napi fesztiválon, 2024. május 12-én!
A futóversenyre a nevezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Belépés
Regisztráció
A tombolahúzáson a következő nyereménytárgyakat sorsoljuk ki:
A tombolán való részvételhez a célba érkezést követően a rajtszámod perforált részét kell majd bedobnod a kijelölt helyre.
A versennyel kapcsolatos kérdéseket az alábbi elérhetőségeken lehet feltenni:
20ev20km@eufutas.hu
+36 20 563 9254
(hívható hétfőtől csütörtökig 8 és 17 óra között, pénteken 8 és 16 óra között, illetve a verseny ideje alatt)
2024-ben ünnepeljük a 20. évfordulóját annak, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává vált.
Ezért idén a verseny útvonala mentén 20 európai uniós támogatásból megvalósult emblematikus fejlesztés képét helyezzük el, egyet-egyet az ország 19 vármegyéjéből és a fővárosból.
Uniós fejlesztések
20 ÉVE A FENNTARTHATÓ HALÁSZATÉRT
Egészséges és finom – nem csak ünnepekkor
20 ÉVE A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁGÉRT
Finom hazai ízek: modern mezőgazdaság, versenyképes
20 ÉVE ÖSSZEKÖT
Fenntartható közlekedés: tisztább környezet, könnyebben
20 ÉVE A LEGINKÁBB RÁSZORULÓKÉRT
Esélyteremtés a kiszámíthatóbb jövőért
20 ÉVE AZ OKTATÁS MEGÚJÍTÁSÁÉRT
Védőháló: egyenlő esély és tanulási lehetőség minden
20 ÉVE AZ ERŐS KIS-ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKÉRT
Növeljük a kis- és középvállalkozások
20 ÉVE A FIATALOKÉRT
Befektetés a jövőbe – fiatalok a fókuszban – segítség
20 ÉVE AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT
Fő az egészség: korszerű eszközök és szűrőprogramok a
20 ÉVE A TUDOMÁNYÉRT
Kutatással a világ élvonalában – a
20 ÉVE EGYMÁSÉRT
Országos programok a kiszolgáltatottság és a szegregáció
20 ÉVE A LEGINKÁBB RÁSZORULÓKÉRT
Segítő kéz a legkiszolgáltatottabbaknak a méltóságteljes
20 ÉVE A KLÍMAVÁLSÁG ELLEN
Modern katasztrófavédelem, közösen a klímaváltozás
20 ÉVE A KULTÚRÁÉRT
Minőségi kulturális programok és vonzó helyszínek
20 ÉVE A HELYI KÖZÖSSÉGEKÉRT
Szilárd közösségek a közös élmények megtartó erejével
20 ÉVE A TERMÉSZETÉRT
Őrizzük meg természeti értékeinket, hogy a jövőben is
20 ÉVE AZ OKTATÁS MEGÚJÍTÁSÁÉRT
Piacképes tudással a digitális korban
20 ÉVE A LEGINKÁBB RÁSZORULÓKÉRT
A hátrányos helyzetűek életkörülményeinek javítása a
20 ÉVE A KLÍMAVÁLSÁG ELLEN
Közösen a zöldebb jövőért: fenntarthatóság,
20 ÉVE ÖSSZEKÖT
Megújult a közlekedés: gyorsabb és fenntarthatóbb az
20 ÉVE A DIGITÁLIS FEJLŐDÉSÉRT
Elektronikus ügyintézés gyorsan, kényelmesen, otthonról
2024-ben ünnepeljük a 20. évfordulóját annak, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává vált.
Ezért idén a verseny útvonala mentén 20 európai uniós támogatásból megvalósult emblematikus fejlesztés képét helyezzük el, egyet-egyet az ország 19 vármegyéjéből és a fővárosból.
A rajtszámok, pólók és váltóbotok átvétele:
A futást az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Kapcsolattartó Irodája rendezi, együttműködésben a Széchenyi 2020 programot felügyelő Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériummal és Budapest Főváros Önkormányzatával. A verseny szakmai szervezője a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft.
A futás után is maradj velünk az Európa-napon, ahol tombolahúzással, koncertekkel, EU-s információkkal, változatos családi és gyerekprogramokkal várunk!
Az Európa-nap programja az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete honlapján és Facebook oldalán található.